Az Öregség

Életünk első negyven éve adja a könyvet, a következő harminc pedig a kommentárt.

Húszévesen az ember páva, harmincévesen oroszlán, negyvenévesen teve, ötvenévesen kígyó, hatvanévesen kutya, hetvenévesen majom, nyolcvanévesen pedig csak egy hang és egy árnyék.

Az idő minden dolgot feltár: egy nagyon érdekes szószátyár, aki magától beszél akkor is, ha senki sem kérdezi.

Nincs a szegény ÉRTELMI ÁLLAT, hamisan embernek nevezett lény keze által alkotott semmi, amit előbb-utóbb az idő el ne pusztítana.

“FUGIT IRRÉPARABILE TEMPUS”, az elillanó időt nem lehet helyrehozni.

Az idő napvilágra hoz mindent, ami most rejtve van, és elfed és elrejt mindent, ami jelenleg ragyogóan fénylik.

Az öregséget, mint a szerelmet, nem lehet elrejteni, még akkor sem, ha a fiatalság ruháival álcázzák.

Az öregség letöri az emberek büszkeségét és megalázza őket, de egy dolog alázatosnak lenni, és egy másik megalázottá válni.

Amikor a halál közeledik, az élettől csalódott öregek úgy találják, hogy az öregség már nem teher.

Minden ember abban reménykedik, hogy hosszú életet élhet és megöregedhet, mégis az öregség megrémíti őket.

Az öregség ötvenhat éves korban kezdődik, majd hétéves periódusokban halad, amelyek a rokkantsághoz és a halálhoz vezetnek.

Az öregek legnagyobb tragédiája nem magában az öregségben rejlik, hanem abban a butaságban, hogy nem akarják elismerni, hogy öregek, és abban a hülyeségben, hogy fiatalnak hiszik magukat, mintha az öregség bűn lenne.

Az öregség legjobb része az, hogy nagyon közel van az ember a célhoz.

A PSZICHOLÓGIAI ÉN, az ÉN MAGAM, az EGÓ, nem javul az évekkel és a tapasztalattal; bonyolultabbá válik, nehezebbé, fáradságosabbá, ezért mondja a közmondás: “A JELLEM ÉS AZ ALAK A SÍRIG TART”.

A nehéz öregek PSZICHOLÓGIAI ÉN-je azzal vigasztalja magát, hogy szép tanácsokat ad, mivel képtelen rossz példákat mutatni.

Az öregek nagyon jól tudják, hogy az öregség egy nagyon szörnyű zsarnok, aki halálbüntetés terhe mellett megtiltja nekik, hogy élvezzék a bolond fiatalság örömeit, és inkább azzal vigasztalják magukat, hogy szép tanácsokat adnak.

Az ÉN elrejti az ÉN-t, az ÉN elrejt egy részét önmagából, és mindent magasztos mondatokkal és szép tanácsokkal látnak el.

Az ÉN MAGAM egy része elrejti az ÉN MAGAM egy másik részét. Az ÉN elrejti azt, ami nem áll érdekében.

A megfigyelés és a tapasztalat teljesen bebizonyította, hogy amikor a bűnök elhagynak minket, szeretünk azt hinni, hogy mi hagytuk el őket.

Az ÉRTELMI ÁLLAT szíve nem lesz jobb az évekkel, hanem rosszabb, mindig kővé válik, és ha fiatalon kapzsik, hazugok, haragosak voltunk, öregkorunkban sokkal inkább azok leszünk.

Az öregek a múltban élnek, az öregek sok tegnap eredményei, az idősek teljesen figyelmen kívül hagyják a pillanatot, amelyben élünk, az öregek felhalmozott emlékek.

Az egyetlen módja a tökéletes öregség elérésének a PSZICHOLÓGIAI ÉN feloldása. Amikor megtanulunk pillanatról pillanatra meghalni, elérjük a magasztos öregséget.

Az öregségnek nagy jelentősége van, nyugalma és szabadsága azok számára, akik már feloldották az ÉN-t.

Amikor a szenvedélyek gyökeresen, teljesen és véglegesen meghaltak, az ember szabaddá válik nem egy úrtól, hanem sok úrtól.

Nagyon nehéz az életben olyan ártatlan időseket találni, akik már nem birtokolják az ÉN maradványait sem, azok az idősek végtelenül boldogok és pillanatról pillanatra élnek.

Az ember, aki a BÖLCSESSÉGBEN megőszült. A tudásban megöregedett, a szeretet ura, valójában azzá a világítótoronnyá válik, amely bölcsen vezeti a számtalan évszázad áramlását.

A világon léteztek és léteznek jelenleg is olyan ÖREG MESTEREK, akiknek még az ÉN utolsó maradványai sincsenek meg. Ezek a GNÓSZTIKUS ARHATOK olyan egzotikusak és isteniak, mint a lótuszvirág.

A TISZTELETRE MÉLTÓ ÖREG MESTER, aki gyökeresen és véglegesen feloldotta a PLURALIZÁLT ÉN-t, a TÖKÉLETES BÖLCSESSÉG, az ISTENI SZERETET ÉS A MAGASZTOS ERŐ tökéletes kifejeződése.

Az ÖREG MESTER, akinek már nincs meg az ÉN-je, valójában az ISTENI LÉNY teljes megnyilvánulása.

Azok a MAGASZTOS ÖREGEK, azok a GNÓSZTIKUS ARHATOK a régi időktől megvilágították a világot, emlékezzünk csak BUDDHÁRA, MÓZESRE, HERMESRE, RAMARKRISHNÁRA, DÁNIELRE, A SZENT LÁMÁRA, stb., stb., stb.

Az iskolák, kollégiumok és egyetemek tanárai, a tanítók, a szülők meg kell tanítsák az új generációkat az idősek tiszteletére és megbecsülésére.

AZ, aminek nincs neve, AZ, ami ISTENI, AZ, ami VALÓS, három aspektusa van: BÖLCSESSÉG, SZERETET, IGE.

AZ ISTENI, mint ATYA a KOZMIKUS BÖLCSESSÉG, mint ANYA a VÉGTELEN SZERETET, mint fiú az IGE.

A családapában a bölcsesség szimbóluma rejlik. Az édesanyában a SZERETET található, a gyermekek a szót szimbolizálják.

Az idős Apa megérdemli a gyermekek minden támogatását. Az idős Apa már nem tud dolgozni, és igazságos, hogy a gyermekek eltartsák és tiszteljék őt.

A Szeretett Édesanya már nem tud dolgozni, ezért szükséges, hogy a fiúk és lányok gondoskodjanak róla, szeressék őt, és ezt a szeretetet vallássá tegyék.

Aki nem tudja szeretni az Apját, aki nem tudja IMÁDNI az Édesanyját, az a bal kéz útján jár, a tévedés útján.

A gyermekeknek nincs joguk megítélni a Szüleiket, senki sem tökéletes ezen a világon, és akiknek nincsenek bizonyos hibáik egy irányban, azoknak más irányban vannak, mindannyian ugyanazzal az ollóval vagyunk levágva.

Néhányan alábecsülik az APÁI SZERETETET, mások még nevetnek is az APÁI SZERETETEN. Akik így viselkednek az életben, még csak rá sem léptek arra az útra, amely AHHOZ vezet, aminek nincs neve.

A hálátlan fiú, aki gyűlöli az Apját és elfelejti az Édesanyját, valójában az az igazi gonosz, aki gyűlöl mindent, ami ISTENI.

A TUDAT FORRADALMA nem jelent HÁLÁTLANSÁGOT, az apa elfelejtését, a szeretett Édesanya alábecsülését. A TUDAT FORRADALMA BÖLCSESSÉG, SZERETET és TÖKÉLETES ERŐ.

Az Atyában a bölcsesség szimbóluma rejlik, az Anyában pedig a SZERETET élő forrása található, amelynek legtisztább lényege nélkül valójában lehetetlen elérni a legmagasabb BELSŐ MEGVALÓSÍTÁSOKAT.