Az Igazság

Gyermekkorunktól és ifjúságunktól kezdődik nyomorúságos létünk Kálváriája, tele mentális torzulásokkal, intim családi tragédiákkal, otthoni és iskolai nehézségekkel stb.

Nyilvánvaló, hogy gyermekkorban és ifjúkorban, nagyon ritka kivételektől eltekintve, ezek a problémák nem érintenek bennünket igazán mélyen, de amikor már felnőttek leszünk, elkezdődnek a kérdések: Ki vagyok én? Honnan jövök? Miért kell szenvednem? Mi a célja ennek a létnek? stb. stb. stb.

Az élet útján mindannyian feltettük már ezeket a kérdéseket, mindannyian szerettünk volna már valaha is kutatni, érdeklődni, megismerni a “miértjét” annyi keserűségnek, kellemetlenségnek, harcnak és szenvedésnek, de sajnos mindig valamilyen elméletbe, valamilyen véleménybe, valamilyen hitbe fulladunk bele, abba, amit a szomszéd mondott, abba, amit egy öreg, korhadt ember válaszolt nekünk stb.

Elvesztettük az igazi ártatlanságot és a nyugodt szív békéjét, ezért nem vagyunk képesek közvetlenül megtapasztalni az igazságot a maga nyers valójában, függünk attól, amit mások mondanak, és nyilvánvaló, hogy rossz úton járunk.

A kapitalista társadalom radikálisan elítéli az ateistákat, azokat, akik nem hisznek Istenben.

A marxista-leninista társadalom elítéli azokat, akik HISZNEK ISTENBEN, de a mélyben mindkettő ugyanaz, vélemény kérdése, az emberek szeszélye, az elme kivetítése. Sem a hiszékenység, sem a hitetlenség, sem a szkepticizmus nem jelenti azt, hogy megtapasztaltuk az igazságot.

Az elme megengedheti magának, hogy higgyen, kételkedjen, véleményt nyilvánítson, találgatásokat tegyen stb., de ez nem az igazság megtapasztalása.

Azt is megengedhetjük magunknak, hogy higgyünk a napban, vagy ne higgyünk benne, sőt, kételkedjünk benne, de a Nap továbbra is fényt és életet ad minden létezőnek, anélkül, hogy a véleményünk a legkisebb jelentőséggel bírna számára.

A vak hit mögött, a hitetlenség és a szkepticizmus mögött sok árnyalata rejtőzik a hamis erkölcsnek és sok téves fogalom a hamis tiszteletreméltóságról, amelynek árnyékában megerősödik az ÉN.

A kapitalista típusú társadalomnak és a kommunista típusú társadalomnak mindegyiknek megvan a maga módján és a maga szeszélyei, előítéletei és elméletei szerint a maga különleges erkölcse. Ami erkölcsös a kapitalista blokkon belül, az erkölcstelen a kommunista blokkon belül és fordítva.

Az erkölcs a szokásoktól, a helytől, a kortól függ. Ami egy országban erkölcsös, az egy másik országban erkölcstelen, és ami egykor erkölcsös volt, az egy másik korban erkölcstelen. Az erkölcsnek nincs lényegi értéke, alaposan elemezve száz százalékig ostoba.

Az alapvető oktatás nem erkölcsre tanít, az alapvető oktatás FORRADALMI ETIKÁRA tanít, és erre van szüksége az új generációknak.

Az évszázadok félelmetes éjszakájától kezdve minden időben voltak olyan emberek, akik elhagyták a világot, hogy megkeressék az IGAZSÁGOT.

Abszurd elhagyni a világot, hogy megkeressük az IGAZSÁGOT, mert az a világban és az emberben itt és most található.

Az IGAZSÁG a pillanatról pillanatra ismeretlen, és nem a világtól való elszakadásunkkal vagy a felebarátaink elhagyásával fedezhetjük fel.

Abszurd azt mondani, hogy minden igazság féligazság, és hogy minden igazság félig tévedés.

Az IGAZSÁG radikális és VAN, vagy NINCS, soha nem lehet félig, soha nem lehet félig tévedés.

Abszurd azt mondani: az IGAZSÁG az időé, és ami egykor volt, az egy másik korban NINCS.

Az IGAZSÁGNAK semmi köze az időhöz. Az IGAZSÁG IDŐTLEN. Az ÉN idő, és ezért nem ismerheti az IGAZSÁGOT.

Abszurd feltételezni konvencionális, időleges, relatív igazságokat. Az emberek összekeverik a fogalmakat és véleményeket azzal, ami az IGAZSÁG.

Az IGAZSÁGNAK semmi köze a véleményekhez, sem az úgynevezett konvencionális igazságokhoz, mert ezek csupán az elme transzcendens kivetítései.

Az IGAZSÁG a pillanatról pillanatra ismeretlen, és csak a pszichológiai ÉN hiányában tapasztalható meg.

Az igazság nem szofizmák, fogalmak, vélemények kérdése. Az igazság csak közvetlen tapasztalat útján ismerhető meg.

Az elme csak véleményt nyilváníthat, és a véleményeknek semmi közük az igazsághoz.

Az elme soha nem foghatja fel az IGAZSÁGOT.

Az iskolák, főiskolák, egyetemek tanárainak meg kell tapasztalniuk az igazságot, és meg kell mutatniuk az utat tanítványaiknak.

Az IGAZSÁG a közvetlen tapasztalat kérdése, nem az elméletek, vélemények vagy fogalmak kérdése.

Tanulhatunk és kell is tanulnunk, de sürgősen meg kell tapasztalnunk magunk is és közvetlen módon, hogy mi az igazság az egyes elméletekben, fogalmakban, véleményekben stb. stb. stb.

Tanulnunk, elemeznünk, érdeklődnünk kell, de SÜRGŐSEN, halaszthatatlanul szükségünk van arra is, hogy megtapasztaljuk az IGAZSÁGOT mindabban, amit tanulunk.

Lehetetlen megtapasztalni az IGAZSÁGOT, amíg az elme zaklatott, megrázkódtatott, a szembenálló vélemények által gyötört.

Az IGAZSÁGOT csak akkor lehet megtapasztalni, ha az elme csendes, ha az elme csendben van.

Az iskolák, főiskolák és egyetemek tanárainak meg kell mutatniuk a tanulóknak a mély belső meditáció útját.

A mély belső meditáció útja az elme nyugalmához és csendjéhez vezet.

Amikor az elme csendes, üres gondolatoktól, vágyaktól, véleményektől stb., amikor az elme csendben van, eljön hozzánk az igazság.