Fogalom és Valóság

Ki vagy mi garantálhatja, hogy egy fogalom és a valóság teljesen megegyezik?

A fogalom egy dolog, a valóság pedig egy másik, és hajlamosak vagyunk túlértékelni a saját fogalmainkat.

A valóság egyenlő a fogalommal szinte lehetetlen, mindazonáltal az elméjétől megbabonázott elme mindig feltételezi, hogy a fogalom és a valóság azonos.

Bármilyen, pontos logikával megfelelően felépített pszichológiai folyamattal szemben áll egy másik, hasonló vagy magasabb logikával szilárdan kialakított, akkor mi van?

Két, szigorú intellektuális struktúrák között fegyelmezett elme vitatkozik egymással, polemizál, arról, hogy milyen valóságot hisznek egymás saját fogalmuk pontosságában és a másik fogalmának hamisságában, de melyiküknek van igaza? Ki vállalhatna becsülettel garanciát az egyik vagy a másik esetben? Melyikükben egyenlő a fogalom és a valóság?

Kétségtelenül minden fej egy világ, és mindannyiunkban létezik egyfajta pápai és diktatórikus dogmatizmus, amely el akarja hitetni velünk a fogalom és a valóság abszolút egyenlőségét.

Bármilyen erősek is egy érvelés struktúrái, semmi sem garantálhatja a fogalmak és a valóság abszolút egyenlőségét.

Akik bármilyen intellektuális logisztikai eljárásba vannak bezárva, mindig egybe akarják esni a jelenségek valóságát a kidolgozott fogalmakkal, és ez nem más, mint az érveléses hallucináció eredménye.

A klasszikus nehéz könnyedsége megnyílni az újnak; sajnos az emberek fel akarják fedezni, minden természeti jelenségben látni akarják saját előítéleteiket, fogalmaikat, előzetes fogalmaikat, véleményeiket és elméleteiket; senki sem tud befogadó lenni, tiszta és spontán elmével látni az újat.

Az lenne a helyes, ha a jelenségek a bölcshöz szólnának; sajnos a mai bölcsek nem tudják látni a jelenségeket, csak megerősítést akarnak látni bennük minden előzetes fogalmukra.

Bár hihetetlennek tűnik, a modern tudósok semmit sem tudnak a természeti jelenségekről.

Amikor a természeti jelenségekben kizárólag a saját fogalmainkat látjuk, akkor bizonyosan nem a jelenségeket, hanem a fogalmakat látjuk.

Ám a tudatlan tudósok lenyűgöző intellektusuk által elkápráztatva ostobán hiszik, hogy minden fogalmuk teljesen megegyezik azzal vagy amazzal a megfigyelt jelenséggel, miközben a valóság más.

Nem tagadjuk, hogy állításainkat mindenki elutasítja, aki bele van zárva ebbe vagy abba a logisztikai eljárásba; kétségtelenül az értelem pápai és dogmatikus állapota semmiképpen sem fogadhatja el, hogy egy megfelelően kidolgozott fogalom ne egyezzen meg pontosan a valósággal.

Amint az elme az érzékek által megfigyel egy jelenséget, azonnal siet tudományos kifejezéssel megjelölni, ami kétségtelenül csak arra szolgál, hogy elfedje a saját tudatlanságát.

Az elme nem tud igazán fogékony lenni az újra, de tud bonyolult kifejezéseket kitalálni, amelyekkel önámító módon minősíteni akarja azt, amit bizonyosan nem tud.

Ezúttal Szókratészi értelemben szólva azt mondjuk, hogy az elme nemcsak tudatlan, hanem azt is tudatlan, hogy tudatlan.

A modern elme szörnyen felszínes, specializálódott arra, hogy nagyon nehéz kifejezéseket találjon ki a saját tudatlanságának leplezésére.

Kétféle tudomány létezik: az első nem más, mint azoknak a szubjektív elméleteknek a rothadó halmaza, amelyek ott keringenek. A második a nagy felvilágosultak tiszta tudománya, a Lény objektív tudománya.

Kétségtelenül nem lehetne behatolni a kozmikus tudomány amfiteátrumába, ha előbb meg nem haltunk önmagunkban.

Szükségünk van arra, hogy felbomlasszuk mindazokat a nem kívánt elemeket, amelyeket a belsejünkben hordozunk, és amelyek együttesen a Pszichológia Énjét alkotják.

Amíg a lény nagyszerű tudata a magam között, a saját fogalmaim és szubjektív elméleteim között van palackozva, addig teljesen lehetetlen közvetlenül megismerni a természeti jelenségek nyers valóságát önmagukban.

A természet laboratóriumának kulcsa a Halál Angyalának jobb kezében van.

Nagyon keveset tanulhatunk a születés jelenségéből, de a halálból mindent megtanulhatunk.

A tiszta tudomány sérthetetlen temploma a fekete sír mélyén található. Ha a csíra nem hal meg, a növény nem születik meg. Csak a halállal jön el az új.

Amikor az Én meghal, a tudat felébred, hogy lássa a természeti jelenségek valóságát úgy, ahogy azok önmagukban és önmagukért léteznek.

A tudat tudja, amit közvetlenül tapasztal önmagától, az élet nyers realizmusát a testen, az érzelmeken és az elmén túl.