Az Én Pszichológiája

Ez az énkérdés, az, hogy ki vagyok én, az, ami gondolkodik, érez és cselekszik, olyasmi, amit önmagunknak kell felfedeznünk, hogy mélyen megismerjük.

Mindenhol nagyon szép, vonzó és lenyűgöző elméletek léteznek; de mindez semmit sem érne, ha nem ismernénk meg önmagunkat.

Lenyűgöző csillagászatot tanulni, vagy egy kicsit kikapcsolódni komoly művek olvasásával, ugyanakkor ironikus dolog tudóssá válni és semmit sem tudni önmagunkról, arról, hogy ki vagyok én, arról az emberi személyiségről, amellyel rendelkezünk.

Mindenki szabadon gondolhat, amit akar, és a tévesen embernek nevezett intellektuális állat szubjektív értelme bármire képes, bolhából lovat, lóból bolhát is csinálhat; sok értelmiségi él a racionalizmussal játszva. És mindezek után mi van?

Tudósnak lenni nem jelenti azt, hogy bölcsnek is lenni. A tájékozott tudatlanok úgy elszaporodtak, mint a gaz, és nem csak hogy nem tudnak, hanem még azt sem tudják, hogy nem tudnak.

Tájékozott tudatlanok alatt azokat az okostónikat értjük, akik azt hiszik, hogy tudnak, és még önmagukat sem ismerik.

Gyönyörűen elmélkedhetnénk a pszichológiai énről, de nem ez az, ami ebben a fejezetben érdekel minket.

Közvetlen úton kell megismernünk önmagunkat, anélkül, hogy a választás depresszív folyamatán keresztülmennénk.

Ez semmiképpen sem lenne lehetséges, ha nem figyelnénk meg magunkat a cselekvésben pillanatról pillanatra, percről percre.

Nem arról van szó, hogy valamely elméleten vagy egyszerű értelmi spekuláción keresztül lássuk magunkat.

Érdekes dolog közvetlenül úgy látni magunkat, ahogy vagyunk; csak így juthatunk el az önismeret valódi megértéséhez.

Bár hihetetlennek tűnik, tévedünk önmagunkkal kapcsolatban.

Sok dolog van, amiről azt hisszük, hogy nincs meg, pedig van, és sok dolog van, amiről azt hisszük, hogy megvan, pedig nincs.

Hamis fogalmakat alakítottunk ki magunkról, és leltárt kell készítenünk, hogy megtudjuk, mi felesleges és mi hiányzik.

Feltételezzük, hogy rendelkezünk bizonyos tulajdonságokkal, amelyekkel valójában nem rendelkezünk, és sok erényt, amellyel valójában rendelkezünk, figyelmen kívül hagyunk.

Alvó, öntudatlan emberek vagyunk, és ez a súlyos. Sajnos a legjobbat gondoljuk magunkról, és még csak nem is sejtjük, hogy alszunk.

A szentírások hangsúlyozzák az ébredés szükségességét, de nem magyarázzák el az ébredés elérésének rendszerét.

A legrosszabb az egészben az, hogy sokan olvasták a szentírásokat, és még csak nem is értik, hogy alszanak.

Mindenki azt hiszi, hogy ismeri önmagát, és a legtávolabbról sem sejti, hogy létezik “a sokak tanítása”.

Valójában mindenki pszichológiai énje sokszínű, mindig sokként jelentkezik.

Ezzel azt akarjuk mondani, hogy sok énünk van, és nem csak egy, ahogy a tájékozott tudatlanok mindig feltételezik.

A sokak tanításának tagadása azt jelenti, hogy valaki becsapja magát, hiszen valójában a csúcsa lenne a csúcsnak, ha figyelmen kívül hagynánk azokat a belső ellentmondásokat, amelyekkel mindannyian rendelkezünk.

Megyek újságot olvasni, mondja az értelem énje; a pokolba az ilyen olvasmánnyal, kiáltja a mozgás énje; inkább elmegyek biciklizni. Milyen biciklizés, milyen meleg zsemle, kiált egy harmadik viszálykodó; inkább ennék, éhes vagyok.

Ha egy teljes alakos tükörben láthatnánk magunkat, amilyenek vagyunk, közvetlenül felfedeznénk a sokak tanítását.

Az emberi személyiség csak egy báb, amelyet láthatatlan szálak irányítanak.

Az az én, amely ma örök szerelmet esküszik a Gnózisnak, később egy másik én váltja fel, amelynek semmi köze az eskühöz; ekkor az alany visszavonul.

Az az én, amely ma örök szerelmet esküszik egy nőnek, később egy másik én váltja fel, amelynek semmi köze ehhez az eskühöz, ekkor az alany beleszeret egy másikba, és a kártyavár összeomlik. A tévesen embernek nevezett intellektuális állat olyan, mint egy ház, tele sok emberrel.

Nincs rend és összhang a sokféle én között, mindegyik veszekszik egymással és vitatja a felsőbbséget. Amikor valamelyikük megszerzi a szerves gép központi központjainak irányítását, egyedül érzi magát, a gazdát, de végül megbuktatják.

Ebből a szempontból nézve arra a logikus következtetésre jutunk, hogy az intellektuális emlősnek nincs valódi erkölcsi felelősségérzete.

Kétségtelen, hogy amit a gép egy adott pillanatban mond vagy tesz, az kizárólag attól függ, hogy milyen típusú én irányítja abban a pillanatban.

Azt mondják, hogy a názáreti Jézus hét démont, hét ént űzött ki Mária Magdolna testéből, a hét főbűn eleven megtestesítőit.

Nyilvánvaló, hogy e hét démon mindegyike légió feje, ezért azt a következtetést kell levonnunk, hogy a bensőséges Krisztus több ezer ént űzhetett ki Magdolna testéből.

Ha mindezeket átgondoljuk, egyértelműen következtethetünk arra, hogy az egyetlen méltó dolog, amivel a bensőnkben rendelkezünk, az A LÉNYEG, sajnos ez a lényeg a forradalmi pszichológia sokféle énje közé van zárva.

Sajnálatos, hogy a lényeg mindig a saját elzártsága miatt dolgozódik fel.

Kétségtelen, hogy a lényeg vagy a tudat, ami ugyanaz, mélyen alszik.