A Szabadság

A szabadság értelmét az emberiség még nem értette meg.

A szabadság fogalmával kapcsolatban, melyet mindig többé-kevésbé helytelenül fogalmaztak meg, súlyos hibákat követtek el.

Bizonyos, hogy egy szóért harcolnak, abszurd következtetéseket vonnak le, mindenféle atrocitást elkövetnek, és vért ontanak a csatatereken.

A szabadság szó lenyűgöző, mindenki szereti, azonban nincs igazi megértés róla, zavar van ezzel a szóval kapcsolatban.

Nem lehet találni egy tucat embert, aki ugyanúgy és ugyanazon módon definiálná a szabadság szót.

A szabadság fogalma semmiképpen sem lenne érthető a szubjektív racionalizmus számára.

Mindenkinek más elképzelése van erről a fogalomról: az emberek szubjektív véleménye, melyek minden objektív valóságtól mentesek.

A szabadság kérdésének felvetésekor következetlenség, homályosság, inkoherencia tapasztalható minden elmében.

Biztos vagyok benne, hogy még Don Emmanuel Kant, a Tiszta ész kritikája és a Gyakorlati ész kritikája szerzője sem elemezte soha ezt a szót, hogy pontos jelentést adjon neki.

Szabadság, gyönyörű szó, szép fogalom: mennyi bűncselekményt követtek el a nevében!

Kétségtelen, hogy a szabadság fogalma megbabonázta a tömegeket; a hegyek és völgyek, a folyók és tengerek vérrel itatódtak át ennek a varázslatos szónak a hatására.

Mennyi zászló, mennyi vér és mennyi hős váltotta egymást a történelem során, valahányszor az élet színpadára került a szabadság kérdése.

Sajnos, a sokba került függetlenség elérése után is folytatódik a rabszolgaság minden emberben.

Ki szabad? Ki érte el a híres szabadságot? Hányan szabadultak fel? Jaj, jaj, jaj!

A serdülő szabadságra vágyik; hihetetlennek tűnik, hogy sokszor kenyérrel, fedéllel és menedékkel a birtokában is el akar menekülni a szülői házból szabadságot keresve.

Értelmetlen, hogy a fiatal, akinek otthon mindene megvan, el akar szökni, el akar menekülni, el akar távolodni lakóhelyétől, megbabonázva a szabadság fogalma által. Furcsa, hogy egy boldog otthonban mindenféle kényelmet élvezve el akarja veszíteni azt, amije van, hogy beutazza a világot, és elmerüljön a fájdalomban.

Az igaz, hogy a szerencsétlen, az élet páriája, a koldus valóban el akar távolodni a kunyhójától, a viskójától azzal a céllal, hogy valami jobb változást érjen el; de az, hogy egy jól nevelt gyermek, egy anyuci kedvence menekülőutat, szökést keres, értelmetlen és egyenesen abszurd; de ez van; a szabadság szó elbűvöl, elvarázsol, bár senki sem tudja pontosan meghatározni.

Az, hogy egy hajadon szabadságot akar, hogy otthont akar váltani, hogy férjhez akar menni, hogy elmeneküljön a szülői házból, és jobb életet akar élni, részben logikus, mert joga van anyává válni; azonban, feleségként rájön, hogy nem szabad, és beletörődve kell tovább cipelnie a rabszolgaság láncait.

Az alkalmazott, belefáradva a sok szabályzatba, szabadnak akarja érezni magát, és ha sikerül függetlenné válnia, szembesül azzal a problémával, hogy továbbra is rabszolgája a saját érdekeinek és aggodalmainak.

Bizonyos, hogy valahányszor a szabadságért harcolunk, a győzelmek ellenére is csalódottnak érezzük magunkat.

Annyi vér ontása hiába a szabadság nevében, mégis továbbra is önmagunk és mások rabszolgái vagyunk.

Az emberek olyan szavakért harcolnak, amelyeket soha nem értenek, bár a szótárak nyelvtanilag elmagyarázzák azokat.

A szabadság valami olyasmi, amit önmagunkban kell elérni. Senki sem érheti el önmagán kívül.

A levegőben lovagolni egy nagyon keleti kifejezés, amely a valódi szabadság értelmét allegorizálja.

Senki sem tapasztalhatná meg igazán a szabadságot, amíg a tudata a saját énjébe, önmagába van zárva.

Megérteni ezt az énemet, a személyemet, azt, ami én vagyok, sürgős, ha nagyon őszintén akarjuk elérni a szabadságot.

Semmiképpen sem tudnánk lerombolni a rabszolgaság bilincseit anélkül, hogy előzőleg megértettük volna ezt az egész kérdést, mindazt, ami az ént, önmagamat érinti.

Miben áll a rabszolgaság? Mi az, ami rabszolgává tesz minket? Melyek ezek az akadályok? Mindez az, amit fel kell fedeznünk.

Gazdagok és szegények, hívők és hitetlenek, mindannyian formálisan foglyok, bár szabadnak tartják magukat.

Amíg a tudat, a lényeg, a legméltóbb és legtisztességesebb dolog, ami bennünk van, a saját énjébe, önmagába, az énába, a vágyaimba és félelmeimbe, a vágyaimba és szenvedélyeimbe, az aggodalmaimba és erőszakjaimba, a pszichológiai hibáimba van zárva; addig formális börtönben lesz.

A szabadság értelme csak akkor érthető meg teljes mértékben, amikor a saját pszichológiai börtönünk bilincseit megsemmisítették.

Amíg az “én” létezik, a tudat börtönben lesz; a börtönből való szabadulás csak a buddhista megsemmisítés útján lehetséges, az én feloldásával, hamuvá, kozmikus porrá redukálásával.

A szabad tudat, éntől mentes, az önmaga teljes hiányában, vágyak, szenvedélyek, étvágyak és félelmek nélkül, közvetlenül tapasztalja meg az igazi szabadságot.

Bármilyen elképzelés a szabadságról nem szabadság. A szabadságról alkotott véleményeink messze állnak a valóságtól. A szabadságról alkotott elképzeléseinknek semmi közük az autentikus szabadsághoz.

A szabadság valami olyasmi, amit közvetlenül kell megtapasztalnunk, és ez csak pszichológiailag meghalva, az ént feloldva, az önmagunkkal örökre végezve lehetséges.

Semmi értelme tovább álmodozni a szabadságról, ha továbbra is rabszolgaként folytatjuk.

Jobb, ha meglátjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, gondosan megfigyeljük a rabszolgaság mindazon bilincseit, amelyek formális börtönben tartanak minket.

Önmagunkat megismerve, látva, hogy milyenek vagyunk belül, felfedezzük az autentikus szabadság kapuját.