Munkaemlékezet

Kétségtelen, hogy minden embernek megvan a sajátos pszichológiája, ez vitathatatlan, megcáfolhatatlan, visszavonhatatlan.

Sajnálatos módon az emberek soha nem gondolnak erre, és sokan még csak el sem fogadják, mert a szenzoros elmében rekedtek.

Bárki elfogadja a fizikai test valóságát, mert látja és tapintani tudja, azonban a pszichológia más kérdés, nem érzékelhető az öt érzékszerv számára, ezért általános a tendencia, hogy elutasítják vagy egyszerűen alábecsülik és megvetik, valami jelentéktelennek minősítve.

Kétségtelen, hogy amikor valaki elkezdi önmagát megfigyelni, az egyértelmű jele annak, hogy elfogadta saját pszichológiájának hatalmas valóságát.

Nyilvánvaló, hogy senki sem próbálna önmagát megfigyelni, ha előtte nem találna egy alapvető indokot.

Nyilvánvalóan, aki elkezdi az önmegfigyelést, egy nagyon más egyénné válik, mint a többiek, ami valójában a változás lehetőségét jelzi.

Sajnálatos módon az emberek nem akarnak változni, megelégszenek azzal az állapottal, amelyben élnek.

Fájdalmas látni, hogy az emberek hogyan születnek, nőnek fel, szaporodnak, mint a bestiák, szenvednek elmondhatatlanul, és halnak meg anélkül, hogy tudnák, miért.

A változás alapvető dolog, de ez lehetetlen, ha nem kezdődik el a pszichológiai önmegfigyelés.

Szükséges elkezdeni önmagunkat nézni azzal a céllal, hogy megismerjük önmagunkat, mert az igazság az, hogy a racionális humanoid nem ismeri önmagát.

Amikor valaki felfedez egy pszichológiai hibát, az valójában nagy lépés, mert ez lehetővé teszi számára, hogy tanulmányozza, és akár radikálisan megszüntesse.

Valójában a pszichológiai hibáink számtalanok, még ha ezer nyelvünk lenne is a beszédhez és acél ízlelőbimbóink, akkor sem tudnánk valamennyit teljes mértékben felsorolni.

A legsúlyosabb az egészben az, hogy nem tudjuk felmérni bármely hiba szörnyű realizmusát; mindig hiú módon tekintünk rá, anélkül, hogy kellő figyelmet fordítanánk rá; valami jelentéktelennek látjuk.

Amikor elfogadjuk a sokak tanát, és megértjük a hét démon nyers realizmusát, amelyeket Jézus Krisztus Mária Magdolna testéből űzött ki, akkor a pszichológiai hibákkal kapcsolatos gondolkodásunk feltűnően alapvető változáson megy keresztül.

Nem árt hangsúlyozni, hogy a sokak tanítása száz százalékban tibeti és gnosztikus eredetű.

Valójában egyáltalán nem kellemes tudni, hogy személyiségünkön belül pszichológiai személyek százai és ezrei élnek.

Minden pszichológiai hiba egy másik személy, amely itt és most él bennünk.

A hét démon, amelyet Jézus Krisztus nagymester Mária Magdolna testéből űzött ki, a hét főbűn: harag, kapzsiság, bujaság, irigység, büszkeség, lustaság, falánkság.

Természetesen e démonok mindegyike külön-külön egy légió feje.

A fáraók ókori Egyiptomában a beavatottnak el kellett távolítania belső természetéből SZETH vörös démonjait, ha el akarta érni a tudat ébredését.

A pszichológiai hibák realizmusát látva a törekvő változni akar, nem akar tovább abban az állapotban élni, amelyben olyan sok ember van a pszichéjében, és akkor elkezdi az önmegfigyelést.

Ahogy haladunk előre a belső munkában, magunk is ellenőrizhetünk egy nagyon érdekes rendszert a megszüntetésben.

Megdöbben az ember, amikor rendet fedez fel a hibáinkat megszemélyesítő többszörös pszichés aggregátumok megszüntetésével kapcsolatos munkában.

Az egészben az az érdekes, hogy a hibák kiküszöbölésének ez a rendje fokozatosan valósul meg, és a tudat dialektikájának megfelelően zajlik.

Soha, de soha nem tudná a következtető dialektika felülmúlni a tudat dialektikájának hatalmas munkáját.

A tények azt mutatják, hogy a hibák kiküszöbölésének munkájában a pszichológiai rendet saját belső, mély lényünk hozza létre.

Tisztáznunk kell, hogy radikális különbség van az Én és a Lény között. Az Én soha nem tudna rendet teremteni pszichológiai kérdésekben, mert önmagában a rendetlenség eredménye.

Csak a Lénynek van hatalma rendet teremteni a pszichénkben. A Lény a Lény. A Lény létezésének oka maga a Lény.

A pszichés aggregátumaink önmegfigyelésének, megítélésének és megszüntetésének munkájában a rendet a pszichológiai önmegfigyelés ítélőképessége bizonyítja.

Minden emberi lényben ott van a pszichológiai önmegfigyelés képessége latens állapotban, de az fokozatosan fejlődik, ahogy használjuk.

Ez az érzék lehetővé teszi számunkra, hogy közvetlenül, és ne pusztán intellektuális asszociációk révén érzékeljük a pszichénkben élő különböző éneket.

Ezt az érzékszervi extra-percepciók kérdését a parapszichológia területén kezdik tanulmányozni, és valójában bebizonyították számos kísérletben, amelyeket az idők során körültekintően végeztek, és amelyekről sok dokumentáció létezik.

Akik tagadják az érzékszervi extra-percepciók valóságát, azok száz százalékban tudatlanok, az értelem gazemberei, akik a érzéki elmébe vannak zárva.

Azonban a pszichológiai önmegfigyelés érzéke valami mélyebb, messze túlmutat a parapszichológiai kijelentéseken, lehetővé teszi számunkra a bensőséges önmegfigyelést és a különböző aggregátumaink szörnyű szubjektív realizmusának teljes ellenőrzését.

A pszichés aggregátumok megszüntetésének oly súlyos témájához kapcsolódó munka különböző részeinek egymást követő rendezése lehetővé teszi számunkra, hogy következtessünk egy nagyon érdekes “munkamemóriára”, amely hasznos a belső fejlődés kérdésében.

Ez a munkamemória, bár igaz, hogy különböző pszichológiai fényképeket adhat nekünk az élet különböző szakaszairól, összességében összeillesztve egy élénk, sőt visszataszító képet hozna a képzeletünkbe arról, hogy mik voltunk a radikális pszicho-transzformációs munka megkezdése előtt.

Kétségtelen, hogy soha nem vágynánk vissza ahhoz a szörnyű alakhoz, amely élénken ábrázolja, hogy mik voltunk.

Ebből a szempontból egy ilyen pszichológiai fénykép hasznos lenne a jelenlegi átalakult állapot és a regresszív, avas, ügyetlen és szerencsétlen múlt közötti konfrontáció eszközeként.

A munkamemória mindig a pszichológiai önmegfigyelési központ által rögzített egymást követő pszichológiai események alapján íródik.

Vannak a pszichénkben olyan nemkívánatos elemek, amelyekre a legkevésbé sem gyanakszunk.

Hogy egy becsületes ember, aki soha nem lenne képes idegentől elvenni semmit, aki tiszteletreméltó és minden tiszteletre méltó, szokatlan módon felfedezzen egy sor tolvaj ént, amelyek a saját pszichéje legmélyebb zónáiban laknak, az valami rettenetes, de nem lehetetlen.

Hogy egy nagyszerű erényekkel teli feleség vagy egy kiváló szellemiségű és nagyszerű neveltetésű hajadon a pszichológiai önmegfigyelés érzéke révén szokatlan módon felfedezze, hogy intim pszichéjében prostituált ének egy csoportja él, az hányingert keltő és szinte elfogadhatatlan bármely józan állampolgár intellektuális központja vagy erkölcsi érzéke számára, de mindez lehetséges a pszichológiai önmegfigyelés pontos területén.