A Két Világ

Megfigyelni és megfigyelni önmagunkat két teljesen különböző dolog, azonban mindkettő figyelmet igényel.

A megfigyelés során a figyelem kifelé irányul, a külvilág felé, az érzékszervek ablakain keresztül.

Az önmegfigyelés során a figyelem befelé irányul, és ehhez a külső érzékelés érzékszervei nem alkalmasak, ami több mint elegendő ok arra, hogy a kezdő számára nehéz legyen belső pszichológiai folyamatainak megfigyelése.

A hivatalos tudomány kiindulópontja a gyakorlati oldalán az, ami megfigyelhető. Az önmagunkon való munka kiindulópontja az önmegfigyelés, az önmagunk által megfigyelhető.

Vitathatatlan, hogy ez a két kiindulópont, amelyet a fenti sorokban említettünk, teljesen különböző irányokba vezet bennünket.

Valaki megöregedhet a hivatalos tudomány engedékeny dogmái között, külső jelenségeket tanulmányozva, sejteket, atomokat, molekulákat, napokat, csillagokat, üstökösöket stb. megfigyelve, anélkül, hogy önmagában bármilyen gyökeres változást tapasztalna.

Az a fajta tudás, amely belsőleg átalakít valakit, soha nem érhető el külső megfigyelés útján.

A valódi tudás, amely valóban alapvető belső változást idézhet elő bennünk, az önmagunk közvetlen önmegfigyelésén alapul.

Sürgősen el kell mondani gnosztikus diákjainknak, hogy figyeljék meg önmagukat, és hogy milyen értelemben kell önmegfigyelést végezniük, és milyen okokból.

A megfigyelés egy eszköz a világ mechanikus feltételeinek megváltoztatására. A belső önmegfigyelés egy eszköz a bensőséges megváltoztatására.

Mindezek következményeként vagy folyományaként határozottan kijelenthetjük, hogy kétféle tudás létezik, a külső és a belső, és hacsak nincs meg bennünk az a mágneses központ, amely képes megkülönböztetni a tudás minőségeit, a két sík vagy gondolatrend keveréke zavart okozhat.

Fenséges ál-ezoterikus tanok, mély tudományos háttérrel, a megfigyelhető területhez tartoznak, mégis sok aspiráns elfogadja őket belső tudásként.

Tehát két világ előtt állunk, a külső és a belső. Az elsőt a külső érzékelés érzékszervei érzékelik; a másodikat csak a belső önmegfigyelés érzékével lehet érzékelni.

Gondolatok, ötletek, érzelmek, vágyak, remények, csalódások stb. belsők, láthatatlanok a közönséges, szokásos érzékek számára, mégis valóságosabbak számunkra, mint az étkezőasztal vagy a nappali foteljei.

Bizonyosan többet élünk belső világunkban, mint a külsőben; ez megcáfolhatatlan, visszavonhatatlan.

Belső világunkban, titkos világunkban szeretünk, vágyunk, gyanakszunk, áldunk, átkozunk, sóvárgunk, szenvedünk, örülünk, csalódunk, jutalmaznak minket stb., stb., stb.

Vitathatatlan, hogy a belső és külső világ kísérletileg ellenőrizhető. A külső világ az, ami megfigyelhető. A belső világ az, ami önmagában és önmagán belül megfigyelhető, itt és most.

Aki valóban meg akarja ismerni a Föld bolygó vagy a Naprendszer vagy a Galaxis “belső világait”, amelyben élünk, annak először meg kell ismernie belső világát, belső, egyéni életét, saját “belső világait”.

“Ember, ismerd meg önmagad, és megismered az Univerzumot és az Isteneket”.

Minél többet fedezik fel ezt a “belső világot”, amelyet “Önmagamnak” neveznek, annál inkább megérti, hogy egyszerre két világban, két valóságban, két területen él, a külsőben és a belsőben.

Ahogy elengedhetetlen megtanulni járni a “külső világban”, hogy ne essünk egy szakadékba, ne tévedjünk el a város utcáin, kiválasszuk a barátainkat, ne társuljunk gonoszokkal, ne együnk mérget stb., ugyanúgy a pszichológiai munkával önmagunkon megtanulunk járni a “belső világban”, amely az önmegfigyelés révén fedezhető fel.

Valójában az önmegfigyelés érzéke elsorvadt az emberi fajban a sötét korszakban, amelyben élünk.

Ahogy kitartunk az önmegfigyelésben, a bensőséges önmegfigyelés érzéke fokozatosan fejlődni fog.