Önmegfigyelés

Az önmagunkkal való bensőséges önmegfigyelés gyakorlati eszköz a radikális átalakuláshoz.

A tudás és a megfigyelés különböző dolgok. Sokan összekeverik az önmagunk megfigyelését a tudással. Tudjuk, hogy egy székben ülünk egy szobában, de ez nem jelenti azt, hogy meg is figyeljük a széket.

Tudjuk, hogy egy adott pillanatban negatív állapotban vagyunk, talán valamilyen problémával küzdünk, vagy emiatt-amiatt aggódunk, esetleg nyugtalanok vagyunk, vagy bizonytalanok stb., de ez nem jelenti azt, hogy meg is figyeljük ezt.

Érez-e Ön ellenszenvet valaki iránt? Nem szimpatikus Önnek valaki? Miért? Azt mondaná, hogy ismeri azt a személyt… Kérem, figyelje meg, a tudás soha nem egyenlő a megfigyeléssel; ne keverje össze a tudást a megfigyeléssel…

Az önmagunk megfigyelése, ami száz százalékban aktív, eszköz az önmagunk megváltoztatására, míg a tudás, ami passzív, nem az.

A tudás bizonyosan nem a figyelem aktusa. A befelé irányuló figyelem, arra, ami a belsőnkben történik, az valami pozitív, aktív dolog…

Egy olyan személy esetében, aki iránt csak úgy ellenszenvet érzünk, mert kedvünk van hozzá, és sokszor ok nélkül, az ember észreveszi a gondolatok tömegét, amelyek felhalmozódnak az elmében, a hangok csoportját, amelyek rendezetlenül beszélnek és kiabálnak bennünk, amit mondanak, a kellemetlen érzelmeket, amelyek a belsőnkben keletkeznek, a kellemetlen ízt, amit mindez a pszichénkben hagy, stb., stb., stb.

Nyilvánvalóan ilyen állapotban azt is észrevesszük, hogy belsőleg nagyon rosszul bánunk azzal a személlyel, aki iránt ellenszenvet érzünk.

De mindennek a megtekintéséhez vitathatatlanul a belsőnk felé irányított figyelem szükséges; nem passzív figyelem.

A dinamikus figyelem valójában a megfigyelő oldalról származik, míg a gondolatok és az érzelmek a megfigyelt oldalhoz tartoznak.

Mindez megérteti velünk, hogy a tudás valami teljesen passzív és mechanikus dolog, szemben az önmagunk megfigyelésével, ami tudatos cselekedet.

Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy ne létezne mechanikus önmegfigyelés, de az ilyen típusú megfigyelésnek semmi köze ahhoz a pszichológiai önmegfigyeléshez, amire mi utalunk.

A gondolkodás és a megfigyelés szintén nagyon különböző dolgok. Bárki kényeztetheti magát azzal, hogy annyit gondolkodik magáról, amennyit csak akar, de ez nem jelenti azt, hogy valóban meg is figyeli magát.

Látnunk kell a különböző “Ének”-et működés közben, fel kell fedeznünk őket a pszichénkben, meg kell értenünk, hogy mindegyikükben benne van a saját tudatunk egy százaléka, meg kell bánnunk, hogy megteremtettük őket, stb.

Akkor felkiáltunk: “De mit csinál ez az Én?” “Mit mond?” “Mit akar?” “Miért kínoz engem a kéjvágyával?”, “A haragjával?”, stb., stb., stb.

Akkor látni fogjuk magunkban a gondolatok, érzelmek, vágyak, szenvedélyek, privát komédiák, személyes drámák, kidolgozott hazugságok, beszédek, kifogások, morbiditások, örömágyak, bujaság képek egész sorát, stb., stb., stb.

Sokszor elalvás előtt, a ébrenlét és az álom közötti átmenet pillanatában érezzük a saját elménkben a különböző hangokat, amelyek beszélgetnek egymással, ezek a különböző Ének, amelyeknek ilyenkor meg kell szakítaniuk minden kapcsolatot a szerves gépünk különböző központjaival, hogy aztán elmerüljenek a molekuláris világban, a “Ötödik dimenzióban”.