Pszichológiai Lázadás

Nem árt emlékeztetni olvasóinkat arra, hogy létezik egy matematikai pont önmagunkban… Kétségtelen, hogy ez a pont soha nem található meg a múltban, sem a jövőben…

Aki fel akarja fedezni ezt a titokzatos pontot, annak itt és most kell keresnie, önmagában, pontosan ebben a pillanatban, se egy másodperccel előre, se egy másodperccel hátra… A Szent Kereszt függőleges és vízszintes szára ezen a ponton találkozik…

Tehát pillanatról pillanatra két út előtt állunk: a vízszintes és a függőleges… Nyilvánvaló, hogy a vízszintes nagyon “nyálas”, azon jár “Vicente és az összes ember”, “Villegas és mindenki, aki jön”, “Don Raimundo és az egész világ”…

Nyilvánvaló, hogy a függőleges más; az az intelligens lázadók útja, a forradalmároké… Amikor az ember emlékszik önmagára, amikor önmagán dolgozik, amikor nem azonosul az élet minden problémájával és fájdalmával, valójában a függőleges ösvényen jár…

Persze soha nem könnyű feladat megszüntetni a negatív érzelmeket; elveszíteni minden azonosulást saját életünkkel; mindenféle problémákkal, üzletekkel, adósságokkal, csekkek befizetésével, jelzálogokkal, telefonnal, vízzel, villannyal stb., stb., stb. A munkanélküliek, azok, akik ilyen vagy olyan okból elvesztették a munkájukat, a foglalkoztatásukat, nyilvánvalóan pénzhiánytól szenvednek, és elfelejteni az esetüket, nem aggódni, és nem azonosulni saját problémájukkal, valójában rettenetesen nehéz.

Akik szenvednek, akik sírnak, azok, akik valamilyen árulás, egy rossz fizetség áldozatai az életben, egy hálátlanság, egy rágalom vagy valamilyen csalás áldozatai, valóban megfeledkeznek önmagukról, valódi belső lényükről, teljesen azonosulnak erkölcsi tragédiájukkal…

Az önmagunkon végzett munka a függőleges út alapvető jellemzője. Senki sem léphet a Nagy Lázadás ösvényére, ha soha nem dolgozik önmagán… A munka, amire utalunk, pszichológiai jellegű; a jelen pillanat bizonyos átalakításával foglalkozik, amelyben vagyunk. Meg kell tanulnunk pillanatról pillanatra élni…

Például, egy ember, aki kétségbeesett valamilyen érzelmi, gazdasági vagy politikai probléma miatt, nyilvánvalóan elfelejtette önmagát… Ha ez a személy megáll egy pillanatra, ha megfigyeli a helyzetet és megpróbál emlékezni önmagára, majd erőfeszítéseket tesz, hogy megértse a viselkedésének értelmét… Ha egy kicsit elgondolkodik, ha arra gondol, hogy minden elmúlik; hogy az élet illuzórikus, illékony, és hogy a halál hamuvá égeti a világ minden hiúságát…

Ha megérti, hogy a problémája a lényegében nem több, mint egy “szalmatűz”, egy tündérfény, amely hamarosan kialszik, hirtelen meglepve fogja látni, hogy minden megváltozott… A mechanikus reakciók átalakítása lehetséges a logikai konfrontáció és a Lény bensőséges önreflexiója révén…

Nyilvánvaló, hogy az emberek mechanikusan reagálnak az élet különböző körülményeire… Szegény emberek! Mindig áldozattá válnak. Amikor hízelegnek nekik, mosolyognak; amikor megalázzák őket, szenvednek. Sértegetnek, ha sértegetik őket; bántanak, ha bántják őket; soha nem szabadok; embertársaiknak hatalmuk van arra, hogy az örömtől a szomorúságig, a reménytől a kétségbeesésig vezessék őket.

Minden egyes ilyen személy, aki a vízszintes úton jár, hasonlít egy hangszerhez, ahol minden embertársa azt játszik, amihez kedve szottyan… Aki megtanulja átalakítani a mechanikus kapcsolatokat, az valójában a “függőleges útra” lép. Ez alapvető változást jelent a “Lét Szintjén”, a “Pszichológiai Lázadás” rendkívüli eredményét.